Görög Ernő (1909-1926)

<!-- @page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } --> <!-- @page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } -->

Első fontos feladata volt, hogy 1910 nyarán kicserélte a toronyban levő haranglábakat, az egész toronycsúcsot, valamint a toronyba vezető korhadt lépcsőt.

1911. március 7-én Rátz Károly kántor-tanító elhagyta gyülekezetünket, Csékútra költözött, s helyébe Ormosi Alfrédot hívta meg a gyülekezet március 20-án. Ő, és 4 gyermeke közül hárman 37 évig teljesítették a tési gyülekezetben a tanítói hivatást.

1912. tavaszán az új „Dunántúli Énekeskönyvet” ajánlotta Görög Ernő bevezetésre, melyet a gyülekezet elfogadott, majd 1917. október 31-én vett használatba. Az Iskola alapban időközben összegyűlt pénz lehetőséget adott arra, hogy a tantermet 30 új paddal és tintatartóval szereljék fel. 1914. áprilisában még a templom külső renoválásán dolgoztak a férfiak, augusztusban pedig már legtöbbjük katonai behívót kapott, köztük Ormosi Alfréd tanító is. Itthoni feladatát a lelkész vállalta magára. A háború azonban nem elégedett meg a behívott katonákkal. 1915. augusztus 29-én levél érkezett a gyülekezetbe, melyben felszólítottak bennünket a legkisebb harangunk hadicélokra történő átadására. Ezt a felszólítást októberben egy újabb követte, amely a középső harangot követelte, majd 1916. február 2-án a legnagyobb harangot is kikérték. De erre már nemet mondott a presbitérium: „Mivel a gyülekezet egyetlen harangjára úgy vallási, mint tűzrendészeti célból szükség van, a gyülekezet egyetlen harangját gyilkolási célra nem hajlandó felajánlani.” Az I. világháború 14 emberáldozatot követelt gyülekezetünkből.

A béke első időszakában a szegénység annyira elhatalmasodott, hogy a lelkész azzal a komoly kérdéssel állt a gyülekezet elé, hogy óhajtják-e, hogy a tési Evangélikus Egyház fennmaradjon, és hajlandók-e az egyházadót tovább fizetni. A gyülekezet szegénysége ellenére is ragaszkodott az egyház fennmaradásához. Sokat jelentett Kapi Béla püspök 1920. október 12-i látogatása is. A püspök urat a falu határában a jegyző és a lelkész fogadták. Az iskolában meghallgatta a gyerekek feleleteit, majd az ünnepi istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát végezte. Az ekkor készített jelentésből tudjuk meg, hogy a gyülekezetben „gyermek-istentisztelet tartatik”, nőegylet, ifjúsági kör, valamint énekkar működik.

1922. januárjában az Amerikában élő hittestvérektől érkezett adományból pótolják a háborúban elvett cink sípsort az orgonából, valamint az egyik harangot. A közben életbe lépett földreform következtében a gyülekezet 73 kataszteri holdat kapott, s így a tanítói és lelkészi jövedelem megnövekedett. 1923. tavaszán lecserélték a templomtető eternit héjazását. 1926. szeptember 5-től Görög Ernő a nagyvelegi gyülekezetben folytatta lelkész hivatását.


Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. december »
december
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031