Tóth Attila (2003-2014)

<!-- @page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } -->

2003. augusztusában gyülekezetünk 10 fős csoportja 5 felejthetetlen napot töltött Dániában immár másodszor testvérgyülekezetünk meghívásából.

 

Pintér Mihály a várpalotai gyülekezet éléről tábori lelkészi munkakörben dolgozott tovább Budapesten. A megüresedett lelkészi állást Tóth Attila, Egyházasdengelegről érkezett lelkész töltötte be 2003. szeptemberétől.

Ugyanez év szeptemberében Barcza Béla látogatott el hozzánk a Hatvani gyülekezet tagjaival. Gyülekezet és lelkész is könnyekig hatódva köszöntötte egymást.

 

2004. tavaszán a parókia még eredeti, 50 éves elektromos vezetékeit és konnektorait cseréltük földeltekre, ezt az épület teljes meszelése követte, ill. 2 helyiségben a hajópadlót járólapra cseréltük.

 

9 konfirmandus tett vallást Isten és a gyülekezet színe előtt hitéről. Ádventben és böjtben minden vasárnap délelőtt gyermek-istentisztelet tartunk.

2005-ben a Barcza Béla idejében kiépített garázst felújítottuk, hogy ezentúl már lakószobaként funkcionálhasson.

 

Visszatekintve a gyülekezet történetében eltelt csaknem 400 évre, Istennek adunk hálát, hogy megtartotta Tésen az evangélikus gyülekezetet. Hogy mindig adott olyan embereket, akik azért tartották fontosnak gyülekezetük építését, segítését, mert Isten volt első az ő életükben. Hálát adunk a ma élő gyülekezetért. Azért a kis közösségért, akik hétről-hétre az Ige köré gyűlnek, együtt énekelnek és imádkoznak, együtt utaznak el egy-egy lelki alkalomra más településekre, mert szomjaznak Isten szavára. Jó abban a tudatban beülni a templompadba, hogy őseinknek is ezek a falak biztosítottak helyet az Isten előtti elcsendesedésre, és akármilyen viszontagságokon kellett átmenniük, mindig Uruk bíztató szavába kapaszkodtak. Ezt kérjük Istenünktől ma is, hogy Ő legyen a mi iránymutatónk és megtartónk, amikor az Ő szolgálatában tevékenykedünk.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. december »
december
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031