Németh László (1949-1956)

<!-- @page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } -->

Fontosnak tartotta, hogy a család is vegyen részt a gyermekek hitoktatásában, s ilyen módon segítsék a lelkész munkáját. Ő vezette be először Tésen a gyermek-istentiszteleteken a liturgikus rendet, tehát a gyermek-istentisztelet rendje pontosan megegyezett a felnőttekével.

Komolyan vette, hogy az egyházfenntartói járulékkal senki ne tartozzon a gyülekezetnek. Lelkiismeretes munkájának köszönhetően az 1949-es és az azt megelőző járulékokat visszamenőleg is mindenki kifizette, ezért a gyülekezet anyagi helyzete stabilizálódott. Mindez a következő fejlesztésekben nyilvánult meg:

1949. novemberében a parókiára és templomba bevezették a villanyt, majd a templom teljes belső renoválását végezték el. A munka miatt egy alkalommal nem tudták a templomban tartani az istentiszteletet, ezért három gyülekezeti tagnál gyűltek össze: Kiss Kálmán – Pere utca, Nánai Sándor – Új utca, Iváncza Gábor – Német utca. A hálaadó istentiszteleten, a zsúfolásig megtelt templomban 5 gyülekezeti tag tett bizonyságot „Mi nekem ez a templom?” címmel.

 

1950. március 22-én államosították az iskolát. Ennek során az iskola épülete a hozzá tartozó tanítói lakással és kerttel, valamint a kántori föld egy részével állami tulajdonba került. 1951-ben maga a gyülekezet ajánlotta fel az államnak minden birtokát (kivéve a templomkertet) megvételre. 1953/54-es tanévben az állami iskolában a hitoktatás „helyi nehézségek miatt” szünetelt. Szörnyű terror alá helyeztek minden, hitéhez ragaszkodó szülőt és gyermeket egyaránt. A hitükben megingott családok már nem tettek eleget missziói kötelességüknek, s így már a fiatalokban sem élt az a tűz, mellyel Istenhez és gyülekezetükhöz ragaszkodtak őseink. 1955-ben nagy mértékben csökkentették a lelkésznek járó állami támogatást, ezért a lelkészi fizetés felét közegyházi segélyből kellett megoldani.

Németh Zoltán Tésről való eltávozásának okáról csak annyit tudunk, hogy 1956-ban a püspök lemondatta. A gyülekezetet rendkívüli módon felzaklatták a történtek. Esperes úr is látta a helyzet komolyságát, és december 30-án már itt volt az új segédlelkész.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. december »
december
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031