Gyülekezettörténet kezdetektől a XX. századig

A falutörténetben már említettük, hogy Tés neve először a bakonybéli bencés apátság birtokaként szerepel. Az egyik, 1276-ból származó irat pedig már arról számol be, hogy ekkor Tésen már templom állt.

Az evangélikus gyülekezet létrejöttéről nincsen biztos adatunk. A gyülekezet tulajdonában volt egy ostyasütő vas, amelyről ha az óramutató járásával megegyező irányban olvassuk le a számokat, az 1587-es számot kapjuk. Ha ez a hipotézis helyes,akkor Tésen már ebben az időben létezett evangélikus gyülekezet. Első ismert lelkészünk Somogyi István volt, aki 1640-ben részt vett a protestánsok köveskuti zsinatán. A következő lelkész, akiről tudunk, 1649-ben, mint Nagy Thés lelkésze írja alá magát. Hédervári Fejér Miklósnak hívták. 1655-ben ismét új lelkészt kapott gyülekezetünk Üveges Miklós személyében.

A reformáció tanainak tési megjelenésétől, ill. az első protestáns telepesek ideköltözésétől kezdve (1620-as évek) 1658-ig a tési evangélikusoknak nem volt templomuk. Istentiszteleteiket imaházban tartották. Egy 1696-os összeírás szerint a 13 tési jobbágy családból 10 protestáns volt. 1711-ben találkozunk Károlyi István esperes eskümintájának aláírójaként a következő tési lelkésszel Vázsonyi Mihállyal, majd 1725-ben a győri esperességi jegyzőkönyvben Szilvágyi Mihály nevével. Az ezt követő időszakban a gyülekezet sajnos lelkész nélkül maradt. A következő írás 1711-ből származik:

„ Lett, hogy akkori Méltóságos Gróff Uraság , Pétsi Pöspek, egyszersmind Fejér Vári Prépost is, mostani Gróff Urunknak Neszelrode Ferentz Prépost Urunknak Testvér Báttya, megszánván őket, hogy számosan voltak, Prédikátor Mester nélkül, hogy maguk és gyermekeik tudattalanul ne neveltessenek, Mestert engedett nékik, hogy hozhatnak. És így hozták a nemrégiben megholt Bongya Ferenczet.” Ő „egy darabig egy templomban szolgált a Pápistákkal, …de aztán hogy attól is Mgos Uraságtul elállítattunk, …Oratórium Ház adatott nekünk”. Ezt a tanítót követte Nyírő János, aki három éven keresztül látta el a mesteri tisztséggel járó feladatokat. Az 1760-as években még mindig lelkész híjján Dogáts Pál tanította a helyi evangélikusokat. A következő lelkész megérkezéséig 401 tési evangélikus affiliálta magát a várpalotai gyülekezethez. Minden vasárnap hajnalban kocsizörgéstől volt hangos a Palotára vezető kocsiút. Igyekeztek a hívek, hogy a délelőtt 10 órai istentiszteletre odaérjenek.

A lelkész nélkül maradt kiszolgáltatott gyülekezetet 1779-ben a helytartótanács megfosztotta tanítói földjeitől és imaházától.  1784-ben aztán újra felpezsdült a gyülekezeti élet, amikor megérkezett az új lelkész. 1785-ben a vármegye már a templomépítést is engedélyezte, „Nagy Ignác Excellentiája” azonban se követ se fát nem adott el az építkezéshez, ezért csak 1786-ban vehették tető alá a templomot ekkor még torony nélkül. Ugyanebben az évben a földesúr minden földjétől megfosztotta a gyülekezet abban a reményben, hogy nem akad olyan lelkész, aki ilyen körülmények között elvállalná a tési szolgálatot. De a gyülekezet Isten kezében volt, és nem a földesúréban. Közadakozásból fenn tudták tartani a lelkészi állást, és 1787-ben a templom mellett felállított haranglábban megszólalhatott egy kis harang. 1789-ben egy agglegény a gyülekezetnek adományozta házát a kerttel és melléképületekkel együtt, amely épületet iskolaként működtetett a gyülekezet. 1806-ban néhány kocsi ölfáért orgonát vásároltak a fehérvári katolikusoktól, majd 1808-ban megöntették a második harangot is, picit nagyobbat az elsőnél. 1837-ben Barkóczy László székesfehérvári katolikus püspök a tési evangélikus lelkész és tanító részére földeket adományozott. Az ilyenformán történt gazdagodás tehette azt lehetővé, hogy 1864-ben a templomot karzattal és toronnyal tudták bővíteni. Egy korabeli statisztikai gyűjtemény szerint 1890-ben 492 evangélikus élt az akkor 1450 fős Tésen.